Hírek


Mikulás járt az Igazgatóságon
2018. december 07. 08:49
Tegnap ismét megtelt izgatott gyermekekkel a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Abban bíztak, hogy ebben az évben is meglátogatja őket a tűzoltóságon is a Mikulás.

A előre jelzett érkezést megelőzően már jóval korábban gyülekeztek a kicsik a teremben, ahol lufihajtógatással töltötték az időt, valamint arcfestő is várta őket, hogy a Mikulás érkezésére szépen kifestett arccal álljanak készen.

Az eddigi szokásoknak megfelelően a Mikulás idén is az emeleti ablakon keresztül lépett be a terembe, a gyerekek nagy meglepetésére.

Ezt követően nem is jöhetett más, mint az ajándékcsomagok átadása. Természetesen a gyerekek sem üres kézzel érkeztek, volt aki verset mondott, volt, aki kis ajándékot készített a Mikulásnak.

Miután mindenki megkapta az ajándékát a Mikulás elköszönt a boldog gyerekektől és indult is tovább, mert máshol is várták már a tűzoltógyerekek.

 

Fotós: Balogh János tű. őrnagy

 

Kapcsolódó képek:

Mikulás járt az Igazgatóságon Mikulás járt az Igazgatóságon Mikulás járt az Igazgatóságon
>>> További képek a galériában <<<