Hírek


Második helyezést ért el a megyei mobil labor az országos döntőn
2019. október 07. 09:18
A Tisza Labor hívónevű, Csongrád megyei csapat nyerte az idén a katasztrófavédelmi mobil laborok országos versenyét. A második legjobb teljesítményt Baranya megye szakemberei érték el, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Somogy megyei mobil laborjának munkatársai állhattak fel.

Az egységek mindent felderítettek, megmértek és mentesítettek: az értékelések alapján kiderült, hogy nagyrészt hasonlóan jól oldották meg a feladatokat, amelyek során a vezetéstechnika és a tesztírás mellett három gyakorlati pálya is kihívások elé állította őket.
 
Az egyik helyszínen „buszbaleset történt”, és a járművek átvizsgálásakor a tűzoltók az egyik busz csomagterében sugárveszélyes jelzéssel ellátott dobozt találtak. A kárhelyparancsnok kérte a katasztrófavédelmi mobil labort, hogy az mérésekkel segítse a műszaki beavatkozás biztonságát. Előkerültek a megfelelő védőruhák és -eszközök, műszerek, majd azok használatával bebizonyosodott a radioaktív anyag jelenléte. Az egyik legösszetettebb pályát egy bontás alatt álló, korábban laboratóriumként működő ipari épület jelentette, amelyben a munkások rosszul lettek, marásos sérüléseket szenvedtek. A mobil labor szakembereinek az épületben használt különböző vegyi anyagokat kellett beazonosítaniuk, majd a feladat végrehajtása után a saját biztonságuk érdekében a védőruhájukat is mentesíteniük kellett.
 
Az eredmények alapján kiderült, hogy 2019-ben a Csongrád megyében szolgálatot teljesítő kollégák alkotják a legjobb mobil labor csapatot. Az öt pályán elért pontok alapján a második legeredményesebb csapat a Baranya megyei labor (Pandur Tamás tű. alezredes, Kövecs Bálint tű. főhadnagy, Benczes József tű. zászlós) lett, míg a harmadik helyet Somogy megye egysége szerezte meg.
 
Az október másodikai záróeseményen dr. Mógor Judit tűzoltó dandártábornok, hatósági főigazgató-helyettes mondott beszédet, aki a feladatok láttán elismerését fejezte ki a csapatoknak és az előkésztésben résztvevő állománynak is. Elmondta, hogy az idei verseny a speciális képességek fejlesztésére adott lehetőséget.
 
A versenybírák a délutáni szakmai megbeszélésen kiemelték, hogy a bizottságnak nehéz dolga volt, hiszen csak néhány pont választotta el a csapatokat egymástól. A szervezők azt is pozitívan értékelték, hogy egy-egy kárhelyszínen a feladatban résztvevő statisztákat is kikérdezték a csapatok, és a társszerveket is megfelelően riasztották a versenyzők.

Gratulálunk a megyei csapat kiemelkedő eredményéhez!

Fotós: Szőke Péter BM OKF

 

Kapcsolódó képek:

Második helyezést ért el a megyei mobil labor az országos döntőn Második helyezést ért el a megyei mobil labor az országos döntőn Második helyezést ért el a megyei mobil labor az országos döntőn
>>> További képek a galériában <<<