A mohácsi térségben folytatódik a szúnyoggyérítés a megyében

2020. június 16. 08:00

Az elmúlt hónapokban a csípőszúnyogok elleni védekezés keretében kizárólag biológiai lárvagyérítéseket végeztek a szakemberek, légi és földi technológiát alkalmazva. Az előző héten a Dunántúl északi területein, főként a Duna felső szakaszán végeztek földi lárvagyérítést. Ez a munka folytatódik a következő napokban a folyó középső és alsó szakszán, így Mohács térségében is.

A felmelegedés hatására több térségben megjelentek a kifejlett szúnyogok, ezért amennyiben az időjárási körülmények lehetővé teszik, a mai naptól megkezdődik az ellenük való védekezés is. A kifejlett szúnyogok gyérítésére szolgáló készítményt földi úton, platós terepjáróra vagy kisteherautóra szerelt berendezések segítségével juttatják ki, elsősorban a települések belterületén. 

Kétféle módszert használnak a szakemberek: a melegködképzéses technológia során az apró cseppekre bontott irtószer terjedését hő hozzáadása is segíti. Ez a módszer főként növényzettel erősebben borított környezetben előnyös, de a munka során keletkező köd rövid időre korlátozza a látási viszonyokat, ezért forgalmas helyeken kevésbé alkalmazható. Az ULV eljárás során szintén apró cseppekben juttatják ki az irtószert, de hő hozzáadása nélkül. A permetfelhő csak kis mértékben észlelhető, a közlekedést nem zavarja, ezért forgalmasabb, városias területeken elsődlegesen ezzel az eljárással találkozhatunk.

A elhasznált készítmény a kijuttatott mennyiségben emberekre, melegvérű állatokra, növényekre nézve ártalmatlan, hektáronként alig több mint fél litert permeteznek ki belőle, a hatóanyag a kijuttatás után néhány órával lebomlik. A földi kezeléseket napnyugta után kezdik, így a méhekre, és más nappal aktív rovarokra nem jelent veszélyt a szúnyogirtás, az alacsony dózis miatt a méhfélékre és más kevésbé érzékeny rovarokra egyébként sincs hatása a készítménynek.

Ezen a héten a főváros hat kerületében, a Csepel-sziget és térségének településein, valamint a dunaújvárosi, szekszárdi és mohácsi térségben lesznek a kifejlett szúnyogok elleni kezelések. A következő hetekben számos régióban várható a csípőszúnyogok tömeges megjelenése, ehhez igazodnak majd a további beavatkozások. Az érintett települések listája és a kezelések tervezett időpontja a katasztrófavédelem honlapján megtalálható. A változékony időjárás miatt a kezelések csúszhatnak vagy el is maradhatnak, hiszen esőben, szélben nem végezhető szúnyoggyérítés. 

A mostani csapadékos időszak után kiemelten fontos, hogy a lakókörnyezetünkben kialakuló tenyészőhelyeket felszámoljuk. A szúnyogok számát csökkentő ház körüli teendőkről a Nemzeti Népegészségügyi Központ egy plakátot és egy tájékoztatót készített, amelyek az alábbi linkeken érhetők el:

https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/WN_lakossagi_tajekoztato/szunyog_plakat.html

https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/WN_lakossagi_tajekoztato/szunyog_tajekoztato.html

Fotó: Szőke Péter - BM OKF