Mezőgazdasági fórumot tartottak Siklóson

2014. július 23. 09:46

A Siklósi Katasztrófavédelmi Kirendeltség a falugazdászok, és mezőgazdászok részére tartott fórumot a hétfői nap során.

Az összejövetel célja az volt, hogy a mezőgazdasági munkálatokban, aktuálisan a betakarítási munkákban résztvevő gazdálkodók információt kapjanak a legfontosabb szabályokról. A fórumtól azt várják a szakemberek, hogy az előzetes tájékoztatásnak köszönhetően minimalizálni lehet majd az aratással összefüggő tűzeseteket és egyéb káresteket Baranya megyében.

A fórumot Kovács András tűzoltó alezredes, kirendeltség-vezető nyitotta meg, aki köszöntőjében mérföldkőnek nevezte az összejövetelt a tekintetben, hogy a hatósági oldal képviselői és az ügyfelek preventív célok érdekében, közösen ülnek asztalhoz és egyeztetik a legfontosabb szabályokat.

A megnyitót követően Torma Csaba tűzoltó őrnagy, polgári védelmi felügyelő tartott prezentációt a vízkárok megelőzése témakörben. Előadásában kitért, a több hatósággal végrehajtott supervisori ellenőrzésekre, a mezőgazdasági területek műveléséhez köthető, helyi vízkárok megelőzésére is.

Ezt követően Mészáros Jánost tűzoltó százados , a Siklósi Katasztrófavédelmi Kirendeltség iparbiztonsági felügyelője tartott előadást, amelyben ismertette a mezőgazdasággal összefüggő,  legfontosabb veszélyes áru szállítással kapcsolatos szabályokat. A felügyelő külön kitért a gázolaj és a különböző növény védőszerek szállításának szabályaira, és a mentességgel történő szállítás feltételeire.  

Az előadás sorozatot Pór Zsuzsanna tűzoltó őrnagy hatósági osztályvezető előadása zárta. Az aratással kapcsolatos gépszemle tűzvédelmi előírásairól, a tarló- és a növényi hulladék égetésének szabályairól valamint a kazal, szérű, és rostnövénytárolókkal kapcsolatos tudnivalókról tájékoztatta a megjelenteket.

Az előadásokat követően kérdéseket tehettek fel a jelenlévők, valamint jelezhették észrevételeiket.

Forrás: Gyurok Dusán tűzoltó hadnagy