Mohácsi tanulót díjaztak az országos alkotói pályázaton

2016. június 13. 12:01

Huszonnyolc helyezett, öt különdíjas, valamint a legkreatívabb óvoda és iskola vehette át az idei „Tűzről pattant” alkotói pályázat díjait június tizedikén a Katasztrófavédelem Központi Múzeumában, Budapesten. A díjazottak között volt Dombai Zsuzsanna Rozália is, aki a Baranya megyei fordulón a 6-10 éves korcsoportban első helyezést ért el. Országos szinten, pedig saját korcsoportjában a harmadik hellyel díjazták a pályamunkáját.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Országos Tűzmegelőzési Bizottság által gyermekek részére meghirdetett alkotói pályázatra összesen kilencezer-nyolcvanhat szabadkézi és számítógépes grafika, montázs, mém és videó érkezett.

Eredményt a 6-10, a 11-14, valamint a 15-18 éves diákok között hirdettek. A gyermekek műveiken keresztül a tűzoltók világát mutatták be, néha egy-egy beavatkozás ábrázolásával, máskor pedig ötletesen elkészített, a tűzvédelem fontosságát hangsúlyozó alkotással. Az ünnepélyes eredményhirdetésen először a házigazda múzeum igazgatója, Berki Imre köszöntötte az ifjú alkotókat és szüleiket, tanáraikat, majd a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának szent Flórián Rézfúvós Kvintettje adott műsort.

A szórakoztató zeneszámok elhangzását követően dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke mondott beszédet. Az országos katasztrófavédelmi főigazgató és a katasztrófavédelem teljes személyi állománya nevében köszöntötte az országos döntőbe jutott alkotások készítőit, akiket kollégáknak nevezett. Mint mondta, a tűzvédelem nemzeti ügy, a hangsúly azon van, hogy a tűzoltóknak lehetőség szerint ne kelljen semmilyen káresethez vonulniuk. Ebben sajátos módon segít a pályázat, hiszen a rajzokat, festményeket, grafikákat, mémeket, videókat készítő iskolások tevékenységét látva otthon a szülők is utánanéznek a témának, hogy segíteni tudjanak a gyerekeknek, ehhez sok mindennek utána kell nézni, amelynek a vége fontos tudás. Az ifjú művészekre is hat a pályázat, mert ők pedig annyira elmélyülnek a tűzvédelem, a megelőzés, a tűzbiztonság kérdéseiben, hogy minden bizonnyal óvatosabb, gondosabb felnőtt válik belőlük. Az országos fordulóba már a legjobb megyei alkotások kerültek, tette hozzá Bérczi László, a pályázatra évről évre egyre többen jelentkeznek: míg három évvel ezelőtt nagyjából háromszáz, tavaly körülbelül ezerháromszáz alkotás érkezett, a mostani pályázatra benyújtott művek száma meghaladta a kilencezret.

Az alkotásokat elbíráló zsűri elnöke, dr. Borsos Mihály fotóművész köszöntőjében úgy fogalmazott, a gyerekek a művekkel „szavakon túli birodalomba” invitálták a szemlélőket, olyan erő, látásmód birtokában vannak ebben az életkorban, amely többnyire bizony az idővel elkopik. A zsűri a kreativitást, az érzelmi megközelítést, az önálló gondolatot díjazta, mondta Borsos Mihály, és nem volt könnyű a dolga, hiszen az alkotások szellemesek, ötletesek, szívből jövőek voltak.

A beszédek után átadták a 2016-os alkotói pályázat díjait, az elismeréseket a gyerekek az országos tűzoltósági főfelügyelőtől, Borsos Mihály fotóművésztől, a tárgyjutalmakat felajánló SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs főmunkatársától, Németh Petrától, Újhegyi Katalin kommunikációsszolgálat-vezetőtől, Diriczi Miklós tű. ezredestől, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ igazgatóhelyettesétől, valamint a házigazda múzeum igazgatójától vehették át.

Baranya megyéből Dombai Zsuzsanna Rozália, a Mohács Térségi ÁMK Széchenyi István Általános Iskola negyedik osztályos tanulója, a "A tűzoltók munka közben" című alkotásával végzett a harmadik helyen. Felkészítő tanára Erdélyiné Jandrót Anita volt.

Katasztrófavédelem

Az ünnepség után a gyerekek lehetőséget kaptak arra, hogy tárlatvezetés mellett megtekintsék a múzeum kiállítását.

Gratulálunk a szép eredményhez!

 

Fotók: Schober Andor - RSOE