Tűzmegelőzés a Zrínyi Napok keretében

2018. szeptember 10. 10:25

A szigetvári Zrínyi Napokhoz kapcsolódóan, a XX. Végvár Kupával egy időben, a városi sportpálya mellett a helyszínre kilátogató gyerekek részére tűzmegelőzési tájékoztatót tartottak a hivatásos tűzoltók.

A helyszínre kiérkező, közel 150 iskolást és tanáraikat a Szigetvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség hatósági osztályának és a polgári védelmi szakterületének állománya fogadta, és látta el őket hasznos, tűzvédelmi információkkal.

A Baranya Megyei Tűzmegelőzési Bizottság a lehető legtöbb rendezvényen képviselteti magát, és adja át a tűzmegelőzési tudást a látogatóknak. A legkisebbek színezéssel töltötték az időt, a nagyobbakat pedig a tűzoltógépjárművek, és azok szakfelszerelései kötötték le, de tűzmegelőzéssel kapcsolatosan a bátrabbak feleletválasztós teszt keretében is felmérhették a tudásukat.

A tűzmegelőzés jegyében azt is láthatták a látogatók, miként kell szabályosan és biztonságosan eloltani a serpenyőben meggyulladt olajat.

A legtöbben tudták, hogy nem szabad a meggyulladt olajat vízzel oltani, hiszen ennek következtében az olaj robbanásszerűen kivetődik az edényből. Ennek ellenére a nebulók nagy része mégis meglepődött, mikor testközelből látta, hogy miként reagál a forró olaj és a víz.

A hivatásos tűzoltók természetesen el is magyarázták a gyerekeknek, hogy mit is látnak pontosan. Mivel a víz sűrűsége nagyobb az olajénál, ezért a tálba öntött az edény aljára süllyed, az olaj alá. Azonban a magas hőmérsékletű olaj hatására a vízből pillanatok alatt gőz keletkezik, amely már jóval könnyebb az olajnál, ezért robbanásszerűen kitör az edényből.

Ha ilyen történik a konyhában, akkor a közelben tartózkodók akár égési sérüléseket is szenvedhetnek, a konyhában lévő tárgyak pedig meggyulladhatnak.