Hétvégi káreseti összefoglaló

2020. november 23. 11:05

A hétvége folyamán összesen tíz bejelentés érkezett a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra. A megye tűzoltói öt tűzesethez vonultak, míg öt jelzés tévesnek minősült. A tűzesetek közül háromnál házban, vagy annak melléképületében keletkezett tűz, egy esetben közösségi mérőóra gyulladt ki, míg egy alkalommal pedig sütéshez melegített olaj okozott problémát.

2020. 11. 20. 

Pécsen, a Semmelweis utcában, egy társasház lépcsőházának alagsori szintjén a közösségi mérőóra kigyulladt. A tűz oltását ott lakók egyike megkezdte. Az egység kiérkezésekor az óraszekrény belseje még izzott, amit megszüntettek, majd a helyiséget kiszellőztették. Az áramszolgáltató szakemberei megvizsgálták a mérőórát, majd az elektromos hibát. Az áramkimaradás összesen tizenkettő lakást érintett. Az eset során személyi sérülés nem történt. 

Pécsen, a Munkácsy Mihály utcában egy társasház földszinti lakásában az ott lakó főzni szeretett volna, de a lábosban melegített olaj meggyulladt. A lakó az edényt levette a tűzhelyről, a földre tette és megszűnt a lánggal való égés. A pécsi hivatásos tűzoltók átvizsgálták és kiszellőztették a lakást. Az eset során személyi sérülés nem történt.

2020. 11. 21. 

Somogyhatvanban, a Dózsa György utcában tűz keletkezett. A szigetvári hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, egy sugárral és kéziszerszámokkal megszüntették az izzást, valamint elvégezték az utómunkálatokat. A tűzesetben az épületben életvitelszerűen élő lakó sérült meg, akit kórházba szállítottak. a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat az eset jellegére tekintettel tűzeseti helyszíni szemlét folytatott le.

Bár településen, egy családi házhoz hozzáépített melléképületben keletkezett tűz, műszaki cikkek, illetve lom kapott lángra. A tulajdonos a mohácsi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt áramtalanította az egész házat és kerti locsolótömlővel a tűz oltását is megkezdték. A tűz veszélyeztette a mellette álló többi melléképületet, illetve a családi házat. Az egység a tüzet egy darab gyors beavatkozó sugárral oltotta el. A beavatkozás ideje alatt félpályás útzár volt az utcában.

2020. 11. 22. 

Vasárnap este Pécsen, a Torda utcában, egy társasház első emeleti lakásában – vélhetően nyílt láng használata miatt - keletkezett tűz.  A pécsi hivatásos tűzoltók három egységgel vonultak a helyszínre, elzárták a társasház gáz- és áramellátását, hét személyt kikísértek a beavatkozás idejére. A tüzet végül egy sugárral oltották el, majd kiszellőztettek. A tűzzel érintett lakásban egy személyt találtak, aki életét veszítette. Az eset során lakosságvédelmi intézkedésre nem került sor, a tűz máshova nem terjedt át, más lakásban kár nem keletkezett. A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat az eset jellegére tekintettel tűzeseti helyszíni szemlét folytatott le. Az utómunkálatok elvégzését követően a társasházban a villany- és gázszolgáltatást visszakapcsolták, a többi lakó visszatérhetett a lakásába.

Fotó: Hivatásos tűzoltóparancsnokságok