Halálos közlekedési baleset Szalánta mellett

2024. május 04. 21:02

Szombaton késő délután három személyautó ütközött Szalánta külterületén, az 58-as úton. A baleset következtében az egyik jármű az út melletti fának csapódott és az oldalán állt meg, két utasa az autóba szorult.

A siklósi és pécsi hivatásos tűzoltók négy tűzoltó járművel vonultak a helyszínre, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is a káresethez riasztották.

Az egység a helyszín biztosítása mellett átvizsgálta és áramtalanította mindhárom autót. A beszorult személyeket - a sérült gépjármű megtámasztását követően - nyomató munkahenger és feszítő-vágó eszköz segítségével szabadították ki. A két szerencsétlenül járt utast a mentőszolgálat szakemberei vizsgálták meg, de az életüket már nem tudták megmenteni.

A másik két autó utasait is megvizsgálták, ellátták és a sérülésektől függően kórházba szállították őket.

A műszaki mentés ideje alatt teljes útzár volt az érintett szakaszon, a rendőrség irányította és terelte a forgalmat.

 

Fotó: Siklós HTP