A közösség ereje az esőben is győzött
2026. május 18. 13:43
Önkéntes tűzoltók mérték össze tudásukat Szászváron.
Május 16-án, szombaton ismét a bátorság, az összetartás és a szakmai felkészültség került a középpontba, amikor Szászvár adott otthont a Baranya vármegyei önkéntes tűzoltóversenynek. A Baranya Vármegyei Tűzoltó Szövetség és a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közös szervezésében megvalósult eseményen ifjúsági, önkéntes és hivatásos csapatok egyaránt rajthoz álltak, hogy számot adjanak felkészültségükről.
A rendezvényt Hallai Zsolt Péter tűzoltó ezredes, a katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője nyitotta meg, aki köszöntőjében kiemelte a közösség erejét és a hivatás iránti elkötelezettséget. Az egész napos eső ellenére sportszerű és eredményes versenyzést kívánt a résztvevőknek – kívánsága pedig maradéktalanul teljesült. Gyulai Krisztián, a Baranya Vármegyei Tűzoltó Szövetség alelnökének és Mühlbert Erik, a Szászvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökének köszöntőjét követően indulhatott az összecsapás.
A csapatok olyan klasszikus versenyszámokban mérték össze tudásukat, mint váltófutás és kismotorfecskendő-szerelés, amelyek nemcsak fizikai erőt, hanem összehangolt csapatmunkát és precizitást is igényelnek. A pályát egész nap áztató eső sem szegte kedvét a versenyzőknek: a kihívásokkal dacolva, elszántan teljesítették a feladatokat, bizonyítva, hogy a tűzoltói hivatás alapja a kitartás és az egymásba vetett bizalom.
A verseny végén az alábbi eredmények születtek:
Ifjúsági kategória:
- Jövő-szövő ÖTE
- Szászvár II. számú csapata
- Szászvár I. számú csapata
- Magyarbóly ÖTE
Felnőtt kategória:
- Szentlőrinci ÖTE
- Szászvár ÖTE
- Baranya VMKI
- Szent Flórián ÖTE
A rendezvény nemcsak a versengésről szólt, hanem a közösségépítésről is. A résztvevők egyöntetűen kiemelték, hogy a zord időjárás ellenére is kiváló hangulatban telt a nap, amely újra megerősítette a tűzoltók közötti szakmai és emberi kapcsolatokat.
A szervezők és a résztvevő egyesületek – köztük a házigazda Szászvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület – munkájának köszönhetően ismét egy színvonalas, emlékezetes esemény valósult meg.
Gratulálunk a csapatoknak!
Kiemelt kép: Ófalu ÖTE