Nem csak az angyalok, az érzékelők is figyelnek
2019. december 19. 13:49
Ma már a hazai háztartások nagyobb részében van szén-monoxid-érzékelő, a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeken a helyeken kevesebben sérülnek meg. Ahhoz, hogy a lakástüzek esetében is csökkenteni lehessen a sérülések számát, a mostaninál sokkal több otthonban lenne célszerű füstérzékelőt elhelyezni, hiszen egy időben jelző készülék emberéleteket és anyagi javakat menthet meg.
A szén-monoxid-mérgezés az egyik leggyakoribb háztartási baleset, idén csaknem nyolcszázszor riasztották a tűzoltókat ilyen esethez. Több mint háromszázan szenvedtek el valamilyen fokú sérülést és tizenöt ember életén már nem lehetett segíteni. A baleseteket a helytelenül használt tüzelőberendezés, kémény, kályha, kandalló, gázsütő, gázszárító, gázkazán, gáz vízmelegítő okozta. A korábbi esetek elemzése egyértelműen azt mutatja, hogy az esetek nagy részének hátterében szabálytalan kivitelezés, az időszakos ellenőrzés és karbantartás elmulasztása, vagy a szellőző elemek lezárása volt. A hibás készülékek működése miatti tökéletlen égés során mérgező gáz szabadul fel, amely azért különösen veszélyes, mert színtelen, szagtalan, a levegőnél alig könnyebb, nem irritáló, amely megakadályozza, hogy a vér megfelelő mennyiségű oxigént szállítson, ezért másodpercek alatt eszméletvesztést okozhat.
A balesetek viszonylag kis anyagi ráfordítással megelőzhetőek, hiszen a szén-monoxid-koncentráció emelkedését egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelő megbízhatóan jelzi, éppen ezért nagy segítséget jelent a balesetek megelőzésében. Természetesen csak a megfelelő minőségű szén-monoxid-érzékelők tudják funkciójukat betölteni, és az is fontos, hogy a készüléket a gyártó előírásainak megfelelő helyre és megfelelő módon telepítsük. Fontos tudni, hogy ezeknek az érzékelőknek is van szavatossági idejük: öt-hét év után le kell cserélni azokat.
A szén-monoxid-mérgezés megelőzése mellett az otthonok tűzbiztonsága is rendkívül fontos. Azokban a lakásokban, ahol füstérzékelő volt felszerelve, nem alakult ki nagyobb tűz, hiszen a lángokat már kialakulásukkor sikerült megfékezni. A tűzoltókat naponta átlagosan tizenöt lakástűzhöz riasztják. Télen ez a szám a duplájára emelkedik, háromnegyed óránként kigyullad egy lakás. Télen többet vagyunk otthon, több elektromos eszközt használunk, többet főzünk, hosszabb ideig kell világítani, fűtünk, és szabadidős tevékenységeink nagy részét is otthon végezzük. Ezek mind-mind növelik a lakástüzek kialakulásának kockázatát. A lángok legtöbbször egy-két négyzetméteren pusztítanak, de naponta két-három lakás lakhatatlanná válik a tűz miatt, holott ezek a tragédiák könnyen megelőzhetőek lennének. Idén eddig több mint hatezer lakástűz keletkezett, csaknem négyszázan sérültek meg, nyolcvanhatan pedig életüket vesztették.