Hétvégi káreseti összefoglaló

2020. március 02. 21:50

A hétvége folyamán harminc esetben érkezett bejelentés a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra. A megye tűzoltói tizenkét tűzesethez, tizenhat műszaki mentést igénylő esethez vonultak, míg két jelzés tévesnek minősült. A műszaki mentéseket nagyobb részt a pénteki viharos szél miatti beavatkozások tették ki, míg a tűzesetek jellemzően otthon jellegűek voltak.

Tűzesetek:

2020. 02. 28. 

Pécsen, a Felsőbalokány utcában, egy elhagyatott házban keletkezett tűz, ami az egységek kiérkezésekor már teljes terjedelmében égett. A tűz a szomszédos telken álló, az érintett épülettel közös falat alkotó garázst is veszélyeztette, valamint a hozzá csatlakozó további épületrészeket. A pécsi hivatásos tűzoltók a tűzzel, füsttel érintett épületrészeket átvizsgálták, majd három irányból, három sugárral a tüzet eloltották. A beavatkozás alatt az épület kéménye ledőlt, beszakította a faburkolatú födémet is. Mivel olyan jellegű körülmény merült fel, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat tűzvizsgálati helyszíni szemlét folytatott le.

Pécsen, egy társasházi lakásban a lakók az elektromos tűzhely sütőjét és főzőlapjait is egyszerre használták, aminek következtében a villamos kábelek a tűzhely mögötti kötésnél - vélhetően a túlterheléstől - lángra kaptak. A pécsi és komlói hivatásos tűzoltók csak minimális füstöt tapasztaltak a lakásban, a tűzhely mögötti összeégett villamos kötést megvizsgálták, de égés már nem volt tapasztalható. A konyhát az elektromos rendszerből kiszakaszolták, további használata csak szakember általi átvizsgálását követően lehetséges.

Pécsen, a Szilágyi Dezső utcában egy családi ház konyhájában található beépített elektromos sütő lángolt, szikrázott. A lakók az érintett szintet áramtalanították, majd a tűzoltók a sütőt kiszerelték a konyhaszekrényből. Az eset során személyi sérülés nem történt.

2020. 02. 29. 

Pécsen, a Kodály Zoltán utcában egy társasházi lakás konyhájában a tulajdonos felügyelet nélkül hagyta a tűzhelyen levő ételt, ami lángra kapott. A pécsi hivatásos tűzoltók a konyhaablak betörésével, dugólétrán át jutottak be és egy sugárral eloltották a tüzet. A tulajdonos a hálószobában aludt, őt kimenekítették, majd a lakást kiszellőztették. Az eset során személyi sérülés nem történt, de a tulajdonost további megfigyelésre kórházba szállították.

Pécsen, a volt Áper laktanya legénységi épületében, három négyzetméter területen gumi, hulladék, szemét éget, amit a tűzoltók eloltottak. A tűz következtében kár nem keletkezett, személyi sérülés nem történt.

Liget településen, egy családi házban a tulajdonos begyújtott, aminek következtében az emeleti szint füsttel telítődött. Ekkor áramtalanította a házat, megkezdte a szellőztetést, majd kilapátolta a kazánból az izzó fát és lezárta. A komlói hivatásos tűzoltók megvizsgálták a kéményt és azt tapasztalták, hogy erősen lerakódott benne a korom, ami akadályozta a füst kiáramlását. Az eset során személyi sérülés nem történt, a tűzoltók a kémény használatát – annak felülvizsgálatáig – megtiltották.

2020. 03. 01. 

Bicsérden – vélhetően elektromos meghibásodás miatt - egy régi parasztházzal egybeépített kazánházban keletkezett tűz, ami átterjedt a tetőszerkezetre. A pécsi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, a tüzet öt sugárral eloltották, az épületet hőkamerával átvizsgálták. Az áramszolgáltató szakembere a házat leválasztotta a hálózatról. Az eset következtében a födém két helyen is beszakadt. Az eset során személyi sérülés nem történt, azonban lakosságvédelmi intézkedés keretében két személyt rokonokhoz költözött.

Műszaki mentések:

2020. 02. 28. 

Pécsen, a Pákolitz István utcában egy tizenöt méter magas nyírfa az erős szélben tövestől kidőlt, aminek következtében az ágai a közelben álló társasház vízelvezető csatornájának egy részét lesodorták, illetve megrongálták. A fa koronája a járdára dőlt és akadályozta a gyalogos forgalmat. Az egység a fát láncfűrésszel eltávolította, a sérült csatorna alatti részt kordonszalaggal körbekerítette.

Szágyon egy nagyméretű fenyőfa dőlt a lakóház tűzfalára, tetejére. A fát magasból mentő és az erdészet segítségével tudták a sásdi hivatásos tűzoltók eltávolítani miután az áramszolgáltató szakembere az áramtalanítást elvégezte. Az eset során személyi sérülés nem történt.

Komlón, a Majális téren, a kórház főépületének tetején a viharos erejű szél megbontotta cserépfedést. Mivel a sérülést nem lehetett kijavítani, az egység az érintett területet elkerítette kordonszalaggal.

A 6-os számú főúton, Nagypeterd külterületén egy tizenöt méter magas nyárfa a főútra dőlt, félpályás útzárat képzett. Az egység a fát motoros láncfűrész segítségével eltávolította. Az eset során személyi sérülés nem történt, kár nem keletkezett.

Pécsen, a Puskin téren egy több éve üresen álló kollégium épületének tetejét az erős szél megbontotta, a fém- és bitumenes lemezeket az utcára fújta, veszélyeztette a gyalogos- és jármű forgalmat. A pécsi hivatásos tűzoltók a laza lemezeket biztonságos helyre helyezték el, ahol már nem jelentettek balesetveszélyt.

Botykapeterden egy tízméteres nyírfa a kerítésre és a villanyvezetékre dőlt, azt leszakította az oszlopról. A szigetvári hivatásos tűzoltók a fát motoros láncfűrész segítségével eltávolították.

Komlón, a Gagarin utcában, az általános iskolához tartozó konyhaépület tetején a viharos szél a fém tartószerkezeten lévő napelem rendszert felborította és a kéményeknek vágta. A pécsi és komlói hivatásos tűzoltók áramtalanították az invertert, majd a villamos szakemberek segítségével a rendszert egyesével szétkapcsolták és kézi szerszámok segítségével a fém tartószerkezetről leszerelték, a villamos kábelt leszigetelték. 

Pécs – Kökénypuszta egy fa az útestre dőlt, a fél útpályát elzárta. Az egység a fát motoros fűrész segítségével eltávolította, forgalmi akadályt megszüntette.

Sellye külterületén egy nyárfa az útra dőlt, félpályás forgalmi akadályt képezett. Az egység a fát motoros láncfűrész segítségével eltávolította.

Pécsen, a Szentágothai János Kutató Központ külső burkolati elemeit meglazította az erős szél a második és harmadik emelet között. A pécsi hivatásos tűzoltók a veszélyeztetett területet kordonszalaggal lezárták.

Komlón, a régi Kossuth akna felé vezető erdei úton egy bükkfa a viharos szél miatt kidőlt és az útra dőlt, teljes útzárat képezett. Az egység motoros láncfűrészek és kézi erő segítségével eltávolította a fát.

Komlón, a Bajcsy-Zsilinszky utcában az erdei út feletti rézsűn két bükkfa a viharos szél miatt kicsavarodott és egymásra dőlt. A két megdőlt fát az úttest felett egy harmadik tartotta. Az egység motoros láncfűrészek és kézi erővel mindhárom fát kivágta és feldarabolta a helyszínen.

Pécsen, az Indóház téren a posta falra szerelt elektromos reklámtábláját az erős szél megmozdította, a rögzítő csavarok kilazultak. A pécsi hivatásos tűzoltók a csavarokat visszahúzták.

2020. 03. 01. 

Pécs-Hirden egy személygépjármű egy másik utánfutójába rohant. A pécsi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, illetve irányították a forgalmat.

Fotó: Hivatásos tűzoltóparancsnokságok