Ahol a szükség, ott a segítség!

2021. november 17. 11:12

Továbbra is felveszik a kesztyűt a Baranya Speciális Mentők Egyesület tagjai, ha munkáról van szó. Szó szerint – és átvitt értelemben is.

Ugyanis ahogyan arról augusztusban is beszámoltunk, az egyesület szükség esetén továbbra is megküzd a padlástérbe, madáretetőbe vagy éppen föld alá költöző agresszív darazsakkal. Több mint húsz alkalommal – többek között Pécsett, Harkányban, Siklóson és Villányban is – számoltak fel darázsfészkeket, megóvva ezzel családi házak lakóit, sőt, óvodás gyermekeket is, hiszen egy alkalommal a kolónia egy óvoda közelében telepedett le. 

darászfészek a fán, egy madáretetőben
A madáretetőbe költözött darazsak óvoda közelében találtak otthont, így menniük kellett.

Közösségi szolgálat keretében több középiskolásnak is lehetősége volt bekapcsolódni a Baranya Speciális Mentők Egyesület munkájába. A katasztrófavédelem különféle területeivel ismerkedhettek meg, azon belül a kötéltechnika és a búvárkodás rejtelmeit is elleshették. Így az egyesületnek köszönhetően a fiatalok közel két órán keresztül, hozzáértők segítségével kipróbálhatták a merülést. A víz alatti világ és a súlytalanság érzése osztatlan sikert aratott a középiskolások körében, így nem is kérdés, hogy a jövőben még folytatják az egyesülettel való munkát. 

búvárkodás medencében
A közösségi szolgálatot teljesítő diákok kipróbálhatták, milyen a súlytalanság.

Fotó: BSME