Megyeszerte gyakorolják a jégről mentést a tűzoltók

2022. január 27. 11:39

A korcsolyázás szerelmeseinek kedvezett az időjárás az elmúlt hetekben: több Baranya megyei tó is alkalmassá vált a téli sportra. A befagyott tavakra azonban érdemes fokozott óvatossággal rámenni – az időjárás enyhülésével a korábban még alkalmas területek is veszélyessé válhatnak, pillanatok alatt beszakadhat alattunk a jég.

Ilyen szimulált helyzetben gyakorlatoznak a napokban a Baranya megyei lánglovagok is. A pécsi hivatásos tűzoltókkal például Kozármislenyben találkozhattak a környékbeliek – a Határszél Önkéntes Tűzoltó Egyesület búvárával, valamint a Szent Flórián Önkéntes- és Ifjúsági Tűzoltó Egyesület tagjaival kiegészülve. A tűzoltók számára nagyon fontos, hogy minden helyzetben – így a jégről mentés esetén is – tudják, mit kell tenni, hogy azonnal cselekedhessenek, ha segíteni kell. 

tűzoltók egyeztetnek a parton

Ahhoz, hogy ne történjen baj, nekünk is be kell tartanunk néhány tanácsot:

  • Csak azután menjünk a jégre, miután meggyőződtünk annak kellő szilárdságáról!
  • Legalább ketten, optimális esetben hárman sportoljunk együtt, így tudunk egymásra figyelni, illetve egymáson segíteni baj esetén.
  • Sűrű hótakaró alatt a jég vékonyabb, mint a hómentes helyeken. Legalább 8-10 cm-es jégtakaró szükséges a biztonságos téli jeges sportoláshoz, de 12 cm-es jégvastagság esetén már biztonságban érezhetjük magunkat. A jég a tavakon, nyílt vizeken soha nem egyforma vastag, ezért ne kíséreljünk meg rajta átkelni.
  • Fontos a ruházat helyes megválasztása. Testhez simuló több rétegű, lehetőleg kis nedvszívó tulajdonságú (termo, orkán, pamut) ruhákat válasszunk. Ezek lassan engedik át a vizet, így ha vízbe esünk, nem nagy súllyal húznak le és lassabban hűl ki a testünk.
  • A jég beszakadását rendszerint már előre jelzi a ropogás és a recsegés és a jég felületének süllyedése. Ekkor a beszakadás esetleg még elkerülhető.
  • A jégen nyugodtan és egyenletesen lépkedjünk, ha elesünk, könnyebben beszakad a jég.
búvár a vízben, tűzoltók megközelítik létrán

Ha reped, illetve beszakad a jég:

  • Azonnal hasaljunk a jégre (nagy fekvési felület), lehetőleg arccal a part felé. Lassú, nyugodt mozdulatokkal (mindig a lehető legnagyobb felfekvési felületen) kússzunk a part felé.
  • Ha a jég a korábbi előjelek nélkül szakad be, vagy túlságosan későn reagálunk és már beszakadt alattunk, azonnal tárjuk szét karunkat és dőljünk előre, minden eszközzel gátoljuk meg, hogy a jégfelület alá csússzunk vagy lemerüljünk a vízbe.

Ha a jégfelület alá kerülünk:

  • Tartsuk nyitva a szemünket és nézzünk felfelé.
  • Ha a jég hóval fedett, a közelben levő jégtörés helyét a fénysugár alapján fel lehet ismerni. Ha a jeget nem fedi hó, a víz és a jég egyforma fénytörése miatt a jég beszakadásának helye csak igen nehezen ismerhető fel. Folyóvíz esetén az áramlás miatt a jég beszakadásának helyét valószínűleg akkor sem lehet már elérni, ha tudjuk, hogy hol van, a túlélés esélye ilyenkor igen csekély.
  • Próbáljunk meg a felsőtestünkkel újból a jégfelület fölé jutni. Végezzünk lábunkkal lökésszerű úszó mozdulatokat, a karunkkal és súlyáthelyezéssel segítsük a lábmunkát. Amennyiben így nem sikerül a jég fölé jutni, próbáljunk meg a jég beszakadásának helyével szembeni oldalon egyik lábunkkal a jég felületére jutni és ezután a kezünkre és lábunkra támaszkodva testünket oldalt a jégfelületre tolni.
  • Ha a jég újból beszakad, vágjunk magunknak utat a part felé, addig míg ki nem jutunk a partra vagy teherbíró jégfelülethez nem érünk. A víz hőmérséklete a jégfelület alatt 0-4 fok, vagyis már 20-30 másodperc után hidegsokk következhet be (vérkeringési zavarok, a szívműködés leállása).
kimentették a búvárt a tűzoltók

Mások bajba kerülése esetén a következő módon nyújthatunk segítséget:

  • Ne egyenes tartásban, hanem hason csúszva közelítsük meg a jég közé került embert (ellenkező esetben mi is veszélybe kerülhetünk, alattunk is beszakadhat a jég).
  • Ne közelítsük meg egészen a jég beszakadásának helyét (a jég törékeny). Az utolsó szakaszt hidaljuk át segédeszközökkel (hosszú ággal, bottal, kötéllel, nadrágszíjjal, esetleg többet összekötve, vagy ruhadarabokkal).
  • Vigyázat: ne húzzuk ki a szerencsétlenül jártat a ruhája ujjánál fogva, mert ruhája a varrásoknál könnyen elszakadhat.
  • Ha több ember van a helyszínen, akkor alkossunk láncot úgy, hogy mindenki hason fekve az előtte levő lábát fogja. Ezáltal az elől lévőt a mentés során a többiek hatékonyan támogatják.
  • Az odanyújtott segédeszközökkel húzzuk ki a szerencsétlenül jártat a jégre, majd a beszakadás helyétől a partra.
  • Ha a szerencsétlenül járt már a jég alá került, már csak felkészült szakemberek tehetnek kísérletet a mentésre, így mielőbbi értesíteni kell a tűzoltóságot a 105-ös segélyhívó számon.
  • A jeges vízből mentett embert ne vigyük azonnal túlfűtött, meleg helyre. Miután a jeges ruházatától megszabadítottuk, dörzsöléssel próbáljuk a vérkeringését beindítani. Az ilyen embert minden esetben orvosi elsősegélyben, orvosi ellátásban kell részesíteni.
  • Ha van mobiltelefonunk, azt mindig feltöltött állapotban vigyük magunkkal, így azonnal tudunk segítséget hívni. Érdemes figyelembe venni, hogy a mobiltelefon akkumulátora nagy hidegben hamarabb lemerülhet.
  • A közismert segélykérő telefonszámok ingyenesek, ezért a telefonkártya feltöltöttségétől függetlenül hívhatók. Ezek: 112, 105, 104, 107. Bejelentéskor mondjuk el nevünket, telefonszámunkat, valamint azt, hol és mi történt.

Fotó: Horváth Nikolett Csilla tű. törzsőrmester - Baranya MKI