Halálos közlekedési baleset történt Babarcnál

2022. augusztus 05.

Csütörtökön késő délután Babarc településen, a babarci bekötő úton kettő személygépkocsi fél frontálisan ütközött melynek következtében mind kettő autó megpördült és egymással szemben az út két oldalán lévő füves területre csapódott.

A mohácsi hivatásos tűzoltókat riasztották a helyszínre. Az egyik személyautóban csak a gépkocsivezető utazott, aki saját erejéből szállt ki az autóból, sérülést nem szenvedett. A másik sérült járműben négy fő utazott, közülük egy sérült volt – a gépjárművezető - , aki nem tudott kiszállni.

A beszorult sérültet két hidraulikus vágóberendezés, egy hidraulikus feszítő berendezés, lánchúzatás, egy hidraulikus nyomató henger, illetve egy orrfűrész segítségével - sugárfedezet mellett - kiszabadították. Ezt követően az egység áramtalanította az autókat. A mentőszolgálat szakemberei a sérülteket megvizsgálták, ellátták, azonban az egyik szerencsétlenül járt utason már nem tudtak segíteni. A másik három utast kórházba szállították. 

A műszaki mentés ideje alatt teljes útzár volt az érintett szakaszon, a rendőrség terelte el a forgalmat. 

Fotó: Mohács HTP