Hétvégi káreseti összefoglaló

2022. augusztus 08. 14:37

A hétvége folyamán összesen huszonhárom jelzés érkezett a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra. A megye tűzoltói kilenc - kilenc tűzesetet számoltak fel és műszaki mentést hajtottak végre, míg öt jelzés tévesnek minősült.

Tűzesetek:

A hétvégi tűzoltói vonulások közül hét tűzeset is szabadtéri tűz volt, amelynek során, tarló, száraz fű, bokros terület égett.

Szigetváron, 200 négyzetméter területen gabonatarló kapott lángra, ami a gépparkot, valamint további tarló területet veszélyeztetett, Szörény mellett 20 négyzetméteren száraz fű, Dunaszekcsőn 300 négyzetméternyi bokros terület gyulladt ki. Nagyharsányban is száraz fű kapott lángra, azonban ez cserjést és napraforgó földet is veszélyeztetett. Pécsett a meggyulladt száraz füvet, gazt a tulajdonosnak sikerült eloltania. Ivánbattyánban 600 négyzetméteren kapott lángra a száraz aljnövényzet egyrészt családi házak kertjében, illetve fás, cserjés területen, de még belekapott egy lábon álló búzatáblába is. Bogádon egy hektár területen égett a száraz fű, gaz. A tűzoltó egységek valamennyi helyszínen sugárral és kéziszerszámokkal állították meg a tűz terjedését. Az esetek kapcsán kár nem keletkezett, személyi sérülés nem történt.

Pécs, a Füst utcában, egy három lakásból álló sorház jellegű egyszintes lakóépület szélső lakásában keletkezett tűz. A pécsi hivatásos tűzoltók négy gépjárművel vonultak a helyszínre, kiérkezésükkor a lakás már teljes terjedelmében égett, a tűz a szomszéd lakást és a tetőteret is veszélyeztette. Az egységek három sugárral, három irányból végezték a beavatkozást. A tűzoltók ezt követően a teljes lakóépület átvizsgálták, az épületben nem tartózkodott senki. A tűz vélhetően nyílt lángú világító eszköz használata volt. A helyszínen tűzvizsgálatra okot adó körülmény nem merült fel. Az eset kapcsán személyi sérülés nem történt, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.

Kökényben a hulladéklerakó területén szemét égett az egyik lerakóban, amit a helyszínen tartózkodó munkások az egység kiérkezésekor már oltottak. Egység a munkásokkal közösen a tüzet az általuk szerelt sugárral eloltotta, majd egy munkagép azt letakarta földdel. Beavatkozás során kár nem keletkezett, személyi sérülés nem történt.

Műszaki mentés:  

Pénteken hajnalban, Kozármisleny belterületén egy személygépkocsi az útról lesodródott, betonhídnak ütközött és az oldalán állt meg. A járműben ketten utaztak, az autóból önerőből ki tudtak szállni. A pécsi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, az egység porral oltó fedezete mellett átvizsgálta és áramtalanította a járművet. A balesetben érintett utasokat a mentőszolgálat szakemberei megvizsgálták, az esettel kapcsolatban sérülést nem szenvedtek.

Pécs, Csokoládé pusztánál a szárításhoz használt gáztároló tartálycsonkjánál gázszivárgás volt tapasztalható. Az egység sugár fedezete, valamint gázérzékelő műszerekkel való mérések mellett végezte a felderítést, a területet 100 méteres körben kiürítette, valamint a telephelyet áramtalanította. Mivel a szivárgást nem tudták megszüntetni, ezért a tartályokat le kellett üríteni Az eset során személyi sérülés nem történt kár nem keletkezett. A Komlói és a Bocskai út kereszteződésében egy személygépkocsi felborult. A járműben 1 fő utazott, aki önerőből ki tudott szállni. A mentőszolgálat szakemberei megvizsgálták, ellátták és kórházba szállították. A baleset miatt a jármű fejtetőn helyezkedett el, ezrét az egység először a kerekeire borította, majd áramtalanította. A beavatkozás idején az érintett útszakaszon egy sávra szűkült a forgalom. A Pécs-Orfű kerékpárúton egy 10 méter magas fa dőlt ki, amely teljesen elzárta az utat a forgalom elől. Komlón, a Majális téren, a kórházhoz vezető gyalogos feljáró útra dőlt egy fa, és azt teljes szélességében eltorlaszolta. Mindkét helyszínen az egység motoros láncfűrész segítségével távolította el a fát.

Geresdlakon egy macska 22 méter mély kútba esett. Az egység leengedett egy pokrócot, abba belekapaszkodott a szerencsétlenül jár állat, majd kihúzták. Az eset kapcsán nem sérült. Piskón, a templom tornyán, 30-32 méter magasan, egy 1 négyzetméteres bádoglemezt a viharos szél megmozdított. Figyelemmel az időjárási körülményekre, illetve a sérülés helyére, elsődlegesen elkordonozták a gyalogos forgalomra veszélyes területet, a sérült lemez eltávolítása később történik. Beremend külterületén, a Beremend- Magyarbóly közötti útszakaszon egy személygépjármű az árokba hajtott. A gépjármű vezetője saját erejénél fogva ki tudott szállni, őt a mentőszolgálat szakemberei megvizsgálták, ellátták és kórházba szállították. Az egység a gépjárművet átvizsgálta, áramtalanította.

Fotó: Hivatásos tűzoltóparancsnokságok