Hétvégi káreseti összefoglaló

2023. március 13. 16:19

A hétvége során tizenhat jelzés érkezett a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra. Öt tűzesetet számoltak fel a vármegye hivatásos tűzoltói, hét műszaki mentést hajtottak végre, négy jelzés pedig tévesnek minősült. A káresetek során sajnálatosan egy fő elhunyt.

Kökényben, a hulladéklerakó területén elhelyezett, stabilizált hulladék égett harminc négyzetméteren. A tűz oltását az ott dolgozók kezdték meg, valamint az égő anyagokat munkagépekkel bontották szét. A hivatásos tűzoltók két sugárral eloltották a még izzó részeket, illetve megszüntették a füstölést. A helyszínen lévő munkagépek a hulladékot szétbontották. Az eset során kár nem keletkezett, személyi sérülés nem történt. Mindszentgodisán, egy családiház tetőhéjazata alól sűrű füst áramlott ki. A hivatásos tűzoltók a felderítés után megállapították, hogy a füstöt a kémény műszaki állapota okozta, az ott lerakódott szennyeződés égett, izzott és ennek füstje telítette be a padlást. Az egység a vegyes tüzelésű tüzelőberendezésből eltávolította az éghető anyagot, majd hőkamerával megvizsgálta a kéményt és a környezetét. A tűz nem terjedt tovább a tetőszerkezetre, a kémény kihűlt, a parázslás megszűnt. A ház szerkezetében nem keletkezett kár. A tűzoltók a kémény használatát megtiltották annak felülvizsgálatáig. Az eset során személyi sérülés nem történt, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.

Szalánta külterületén, az 58-as főúton egy gépjármű szarvast elgázolt, aminek következtében a kocsi eleje megsérült, a hűtőfolyadék elfolyt. A balesetben a szerencsétlenül járt állat elpusztult. A siklósi hivatásos tűzoltók átvizsgálták és áramtalanították a gépjárművet, valamint sugár fedezete mellett biztosították a helyszínt. Romonya külterületén, egy menetrend szerinti busz és egy személygépkocsi frontálisan ütközött. A buszon 12 fő tartózkodott, melyből egy utas könnyű sérüléseket szenvedett. Az autóban a járművezető utazott, aki a balesetben elhunyt. A sofőrt az egység feszítő- vágó berendezés segítségével emelte ki a roncsból. A pécsi hivatásos tűzoltók sugár fedezete mellett átvizsgálták és áramtalanították a járműveket. A műszaki mentés ideje alatt teljes útzár volt az érintett szakaszon. Az M6-os autópálya Szűr és Hímesháza közti szakaszán kettő személygépjármű ütközött. A véméndi hivatásos tűzoltók kiérkezéséig a gépjárműveket mindenki önerejéből elhagyta, a mentőszolgálat szakemberei az utasokat megvizsgálták. Mivel az autók forgalmi akadályt képeztek, az egység terelő kúpokkal lezárta az érintett pályaszakaszt, így fél pályán haladhatott a forgalom. A hivatásos tűzoltók sugár fedezete mellett átvizsgálták és áramtalanították járműveket. Az eset során személyi sérülés nem történt. Magyarhertelenden, a templom tornyának bádoglemez borítását a szél megbontotta, amit a komlói és pécsi hivatásos tűzoltók rögzítettek vissza.

Fotó: Hivatásos tűzoltóparancsnokságok