Kiürítették a pécsi sportcsarnokot

2023. március 21. 13:47

Lakosságfelkészítési napot tartott a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban március 21-én, kedden, mely során több mint négyszázötven gyermeket menekítettek ki az épületből.

A gyakorlat katasztrófahelyzetet hivatott bemutatni

gyerekek a befogadóhelyen
Fotó: Horváth Nikolett Csilla tűzoltó főhadnagy

Az együttműködési gyakorlat alaphelyzete szerint Pécs városát elemi csapás – földrengés – érte, emiatt szükségessé vált a Lauber Dezső Sportcsarnok megnyitása az otthonukat elvesztett lakók részére. A katasztrófavédelem állománya mellett önkéntesek, mentőszervezetek segítségére is szükség volt a befogadóhely teljes kialakításában, a folyamatos üzemelés feltételeinek biztosításában, a befogadottak ellátásában.

katasztrófavédelem, hit gyülekezete, Szent Flórián, vöröskereszt csoportkép
Fotó: Horváth Nikolett Csilla tűzoltó főhadnagy

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Hit Gyülekezet Szeretetszolgálata, a Magyar Vöröskereszt, a Szent Flórián Önkéntes- és Ifjúsági Tűzoltó Egyesület, valamint a Baranya Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség nem először működött együtt ilyen nagyszabású gyakorlat kapcsán. Céljuk ezúttal is a szervezetek közötti kommunikáció elősegítése, felkészültségük növelése és ellenőrzése, valamint a gyakorlaton résztvevő fiatalok megszólítása volt.

 

A programon több mint négyszázötven diák vett részt

Az általános- és középiskolás diáksereget Karsa Róbert tűzoltó ezredes, a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese köszöntötte, aki elmondta, mi mindenben lehet a nap folyamán része a fiataloknak.

Karsa Róbert és Kopasz Zsolt
Karsa Róbert tűzoltó ezredes és Kopasz Zsolt tűzoltó százados (Fotó: Horváth Nikolett Csilla tűzoltó főhadnagy)

Egri Krisztián tűzoltó alezredes előadásával indult a program, aki prezentációjával elmagyarázta a hallgatóságnak, mi is az a katasztrófa és annak milyen fajtái vannak. „A katasztrófák egy része miattunk keletkeznek, ezért nagyon fontos, hogy odafigyeljünk egymásra és tanítsuk a fiatalokat. Hiszen vannak olyan dolgok, amik elkerülhetetlenek – ilyen a földrengés.”

A diákok ezután Kopasz Zsolt tűzoltó százados beszámolóját hallgathatták végig, aki a törökországi földrengésnél tapasztaltakról beszélt. A HUNOR tagjaként ő is részt vett a mentésben – előadásában többször is kitért az emberi élet fontosságára és arra, hogy meg kell becsülnünk, amink van.

tömeg a lelátón
Fotó: Horváth Nikolett Csilla tűzoltó főhadnagy

 

Élményekkel is gazdagodtak

újraélesztés gyakorlása
Fotó: Horváth Nikolett Csilla tűzoltó főhadnagy

A program ezután interaktívvá vált. A gyerekek előbb az újraélesztést tanulták meg, majd szimulált katasztrófahelyzetekkel szembesülhettek:

  • A földrengés hirtelen az épületben érte őket: a lelátó – ahonnan az előadásokat hallgatták – összeomlott, a lépcsőket elzárta a törmelék. Az egyetlen járható út kötélpályán keresztül volt elérhető.
  • Az alagsor füsttel, porral telítődött: vakon kellett elhagyniuk a folyosót, amelynek a végén már csak egy kis kúszóalagút volt járható.
kötélpályán egy bátor jelentkező
Fotó: Horváth Nikolett Csilla tűzoltó főhadnagy

 

A hivatásosak is életeket mentettek

Ezzel egy időben a pécsi hivatásos tűzoltók az épület egy részében gyakorolták az életmentést. Itt a szimuláció szerint hatalmas tűz keletkezett, az épületrész füsttel telítődött, többen eltűntek. A minősítő gyakorlat során a tűzoltók két embert kimentettek az öltözőkből, többeket pedig a tetőről kellett menteni, magasból mentő tűzoltóautó segítségével.

magasból mentő kosár
Fotó: Horváth Nikolett Csilla tűzoltó főhadnagy

 

A romos épületet végül mindenki épségben elhagyta

A gyakorlat sikeresen zárult, a gyerekek az élmények mellett tudással is gazdagodhattak. Köszönjük a részvételt! 

csoportkép a szervezőkről
Fotó: Horváth Nikolett Csilla tűzoltó főhadnagy

 

Videó: hamarosan!