Ma elhagyja az áradás Magyarországot

2024. szeptember 24. 08:40

A vártnál gyorsabban vonul vissza a Duna, már csak alig több mint 510 kilométeren van árvízvédelmi készültség, 180 kilométeren harmadfokú, 36 kilométeren pedig rendkívüli fokozat van érvényben. Csökkent a védekezésben résztvevők száma is, hétfőn 1877-en dolgoztak a folyó mentén, 16 települést érintően. Kisoroszi közúton még mindig nem megközelíthető. Egyre több önkéntes tűzoltó egyesület és mentőszervezet fejezi be a munkát, tegnap már csak egy egyesület és négy szervezet munkájára volt szükség. Tegnap késő délután Fejér vármegyében is levonulhattak a gátakról a hivatásos erők, több vármegyében és a fővárosban befejezte tevékenységét a több mint egy hete működő operatív törzs, valamint a katasztrófavédelmi összekötők többsége is visszatért állomáshelyére.

A ma reggeli Árvízinfón Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy az árhullám ma elhagyja az országot, gyors apadás zajlik, így holnaptól jelenlegi formájában befejezi munkáját az Operatív Törzs. A kormányfő elmondta, hogy láthatóan rendeződik vissza az élet a normális kerékvágásba, minden okunk megvan azt remélni, hogy a víz sehol nem csap át a gátrendszeren. Orbán Viktor összegzésként elmondta, hogy negyven kilométeren ideiglenes védművet, 4600 méteren mobilgátat kellett kiépíteni. Kétmillió homokzsákot építettek be, ezekhez 32 ezer köbméternyi homokot használtak fel. A miniszterelnök ezután arról tájékoztatott, hogy a fel nem használt homokzsákok visszakerülnek a raktárakba, a beépített, de vízzel nem érintett zsákokat hulladékként, a vízzel érintkező zsákokat pedig veszélyes hulladékként semmisítik meg. A kormányfő a védekezésbe bevont erőkről szólva elmondta, hogy a katasztrófavédelem 1760 főt mozgósított az elmúlt több mint egy hét alatt. 

Müller Cecília országos tisztifőorvos az árvíz levonulását követő feladatokról szólva elmondta, hogy mostantól a közegészségügyi kérdések kerülnek a fókuszba, ebben a közútnak, az érintett önkormányzatoknak, valamint az ingatlantulajdonosoknak van a legfontosabb feladata.