Az utolsó Árvízinfót tartották ma meg
2024. szeptember 25. 09:13
Jelenleg 436 kilométeren van árvízvédelmi készültség a Duna vonalán, 180 és fél kilométeren harmad-, 36 kilométeren pedig rendkívüli fokozat van érvényben. Kedden 1588 hivatásos állományú szakember mellett három önkéntes mentőszervezet vett részt a tíz települést érintő munkálatokban. Több nap után Kisoroszit újra meg lehet közúton is közelíteni, így nincs elzárt település. Már csak Baranya, Bács-Kiskun és Tolna vármegyében kell az árvízvédekezésen dolgozni, az árvízvédelmi művek elkészültek, a legtöbb helyen figyelőszolgálat működik, már az apadást követő feladatokra készülnek.
Az utolsó Árvízinfón Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára adott tájékoztatást az aktuális helyzetről. Elmondta, hogy a Duna a teljes vonalán apad, a tetőzés elhagyta az országot. A miniszterhelyettes hozzátette, hogy várhatóan szombaton az utolsó készültségi fokozatot is meg lehet szüntetni. Rétvári Bence elmondta, hogy a katasztrófavédelem jelenleg három vármegyében van jelen, a vízügy szakaemberei járőrszolgálatot, a katasztrófavédelem pedig szükség esetén élő erőt biztosít. Végezetül kijelentette, hogy az érintett szervezetek az utolsó percig a helyszínen vannak és figyelnek, hogy kisebb problémák se fordulhassanak elő.