Lakástüzek statisztikája 2024. évben
2024. október 08. 11:03
Az év első három negyedévében országosan, összesen 4611 lakóépületben keletkezett tűz, 34-gyel kevesebben, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A legtöbb otthon Pest vármegyében (559), Budapesten (523) és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében (473) gyulladt ki. Az év első kilenc hónapjában 57 ezer 114 négyzetméternyi épített terület semmisült meg. A tűzesetek során 420 ember sérült meg, 22-vel többen, mint 2023 első három negyedévében. A kigyulladt házakban 58 ember vesztette életét, egy évvel ezelőtt ez a szám 51 volt.
Baranya vármegyében az első három negyedévben 135 esetben volt szükség tűzoltói beavatkozásra otthon jellegű tűzeset miatt, amelynek során 15 személy sérült meg, míg ketten veszítették életüket. Ez a beavatkozási szám országosan a tizenhatodik a vármegyék közül.
A tűzesetekben 1349 négyzetméter terület semmisült meg, 313 tűzoltó gépjárműre és 104 óra munkára volt szükség, míg a káreseteket felszámolták. A leghosszabb beavatkozás 7 óra 33 percig tartott.
A tüzek pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 13 eset kapcsán indult tűzvizsgálat. A leggyakrabban elektromos hiba, nyílt láng, a fűtési rendszer hibája, vagy sütés-főzés miatt csaptak fel a lángok. Szándékos gyújtogatás miatt 6 ingatlanban keletkezett tűz. A legtöbbször a konyhában, a hálóban, a kéményben, a tárolóban, vagy a nappaliban csaptak fel a lángok. Az oltást 3 esetben az épületen lévő napelemek, 5 helyen pedig az épületben lévő gázpalackok nehezítették.
A 135 tűzzel érintett otthon közül egyik ingatlanban sem volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában jeleznek, amikor még van lehetőség a lángokat eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni. A lakástüzek áldozatai leggyakrabban egyedül élő idős emberek, ezért idős hozzátartozóinkhoz érdemes olyan füstérzékelőt vásárolni, amely nemcsak hangosan sípol füst esetén, hanem a rokonok okostelefonjára is jelzést küld.
Az első három negyedévben 33 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt. Egy ember szenvedett szén-monoxid-mérgezést, szerencsére haláleset nem történt. Szén-monoxid nem csak gázkészülékek működtetése közben keletkezhet. Valamennyi nyílt lánggal működő eszköz esetén fennáll a szén-monoxid fejlődésének az esélye akkor, ha nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Ez független attól, hogy fával, gázzal, vagy szénnel fűtünk. Ezen eszközök használatakor gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről. Nem elég olykor szellőztetni, légbevezetőt kell az ablakba szerelni. Érdemes otthonra szén-monoxid érzékelőt is vásárolni, és azt a fűtőeszköztől egy-másfél méterre, fejmagasságba elhelyezni. A lejárt szavatosságú szén-monoxid-érzékelőt le kell cserélni.