Zászlószalagok a szeptemberi árvíz kezeléséért
2024. december 16. 14:03
Magyarország belügyminisztere a Dunán 2024 szeptemberében levonult rendkívüli méretű áradás miatt kialakult veszélyhelyzet kezelése kapcsán zászlószalagot adományozott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számára, míg az árvízi védekezésben részt vett területi szervek és az NKE RTK rendvédelmi tagozata számára a katasztrófavédelem főigazgatója adott át zászlószalagot. Az ünnepi rendezvényre december 16-án a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság székházában, a katasztrófavédelem vezetői és a vármegyei igazgatók jelenlétében került sor. A Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot Karsa Róbert tűzoltó ezredes igazgatóhelyettes képviselte.
Az ünnepi rendezvény a Himnusszal vette kezdetét, majd dr. Bolcsik Zoltán rendészeti államtitkár mondott ünnepi beszédet. Ebben felidézte a Borisz-ciklon által szeptember első napjaiban okozott károkat, amelyet, ahogy fogalmazott, azonnal a több napon át tartó dunai árhullám követett. Az államtitkár elmondta, hazánk, azon belül a katasztrófavédelem felkészülten várta az árvizet, és minden szükséges ponton hatékonyan védekezett. A zászlószalag-adományozás kapcsán elmondta: „Ezzel az elismeréssel tisztelgünk a tűzoltók és az árvízi védekezésben résztvevők hősies és példamutató munkája előtt.” Beszédét követően az államtitkár felkötötte a belügyminiszter által adományozott zászlószalagot a főigazgatóság csapatzászlójára.
Az ünnepség következő mozzanataként dr. Góra Zoltán tű altábornagy, főigazgató adta át a területi és területi jogállású szervek, valamint az NKE RTK rendvédelmi tagozat részére adományozott zászlószalagokat, amelyeket az érintett szervezetek vezetői felkötöttek a csapatzászlójukra. Zászlószalagot kapott a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Tolna, Vas és Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendvédelmi Tagozata.
Az ünnepség a Szózattal ért véget.
Fotó: Szőke Péter BM OKF, további képek a főigazgatóság honlapján