Hétvégi káreseti összefoglaló

2021. május 10.

A hétvége során mindösszesen tizenhat jelzés érkezett a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra. A megye tűzoltói öt tűzesetet számoltak fel, kilenc műszaki mentést hajtottak végre, kettő jelzés pedig révesnek minősült.

Tűzesetek

2021. 05. 07. 

Pécsen, a Nagy Imre úton, egy személyautó alvázán meggyulladt az alvázvédő a kipufogó hővédő lemezén keresztül történő hőátadás miatt. Az egység kiérkezéséig a tüzet a jármű tulajdonosa egy tűzoltó készülékkel eloltotta. Az egység a jármű csomagterét kipakolta és hőkamerával átvizsgálta. 

2021. 05. 08. 

Siklóson, a Kálvin utcában, egy lakóház padlásán kéménybe épített gerenda gyulladt meg, majd a tűz átterjedt a gerendával egybe épített szarufára is. A házban tartózkodó lakók ezt észlelve elhagyták az épületet. A siklósi és villányi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, áramtalanították az épületet, majd kettő sugárral és kéziszerszámokkal eloltották a tüzet, a kályhát pedig kivitték az udvarra. Az önkormányzat a család elhelyezéséről lakosságvédelmi intézkedés keretein belül gondoskodott.  Pécsen, a Mecsek pihenő melléképülete mellett található hulladéktároló edények közül az egyikben tűz keletkezett, amit az éjjeli őr észlelt és amit porral oltó készülékkel el is oltott. Az eset során személyi sérülés nem keletkezett, másban kár nem történt. 

2021. 05. 09. 

Kozármislenyben, a Radnóti Miklós utcában egy garázsban – vélhetően elektromos meghibásodás miatt - keletkezett tűz és a benne tárolt személygépjármű is lángra kapott, veszélyt jelentett a mellette található lakóépületre. A pécsi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, kiérkezésükkor a garázs teljes terjedelmében égett. A tűzoltók felfeszítették a garázsajtót, áramtalanították az épületet, majd három sugárral oltották el a tüzet. A káreset során sérült a családi ház garázsra néző két ablaka, illetve redőny is megolvadt. A tűzzel kapcsolatban személyi sérülés nem történt. Kökényben, egy szemétlerakó telepen, mintegy ötezer négyzetméter területen keletkezett tűz. A kialakult tűz, nagy fűst képződés mellett gyorsan terjedt a déli szél miatt, így hamar nagy területen felületi égés jött létre a túlnyomó részt műanyag granulátum és vegyes hulladékdomb felületén. A pécsi hivatásos tűzoltók négy járművel vonultak a helyszínre, valamint a Kökényi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai is helyszínre érkeztek. Az egység a tüzet öt sugárral határolta körül, majd a terület tulajdonosa munkagéppel, földdel letakarta. Az eset során kár nem keletkezett, veszélyeztetés nem volt, személyi sérülés nem történt.

Műszaki mentés

2021. 05. 07. 

Pécsen, a Komlói úton egy tehergépkocsi és egy személyautó ráfutásos balesetet szenvedett. Az egység a helyszínt egy sugárral biztosította és a járművek áramtalanítását elvégezte. A helyszínen személyi sérülés nem történt.  Drávacsepely külterületén történt egy személygépjármű lecsúszott a közútról és a gépkocsi tetejére borult. Az autóban a járművezető egyedül utazott, a lába beszorult a járműbe. A siklósi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral és egy porral oltóval biztosította a helyszínt, áramtalanítást végzett, és feszítő-vágó berendezés segítségével kiemelte a sérültet az autóból. A műszaki mentés ideje alatt teljes útzár volt az érintett szakaszon, a rendőrség terelte el a forgalmat. Komló - Határtetőn egy személyautó a vizes úton megcsúszott és árokba az oldalára borult. Egy személy utazott a gépkocsiban, aki ki tudott mászni. A komlói hivatásos tűzoltók átvizsgálták és áramtalanították a járművet.  Pécsen, a Rákóczi utcában egy ráfutásos balesetben két jármű ütközött. A járművekben utazók nem sérültek. A pécsi egység a járműveket egy biztonságos helyre irányította, áramtalanításra nem volt szükség.

2021. 05. 08. 

Szentegáton, egy fa a garázssorra dőlt, egy belső hálózati villanyvezetéket is megrongált. A fa garázs tető héjazatán harminc négyzetméteren megrongálta cserepeket, a tető lécet, illetve több szarufa is megsérült, ledőlt, a tetőfödém egy kisebb helyen beszakadt. Az egység motorfűrész, dugólétra és mentőkötél segítségével a fát ledarabolta. Az eset során személyi sérülés nem történt, a garázsban álló gépjármű nem károsodott. Pécsen, a Megyeri úton két személyautó ütközött. Az autókban csak a sofőrök utaztak, személyi sérülés nem történt. Az egység a járművek áramtalanítását és a közúti akadály elhárítását végezte el. Pécsen, az Ifjúság útján, egy 10 emeletes társasház 9. emeletén lévő lakás redőnye az erős szélben megsérült, az alatta közlekedőket veszélyeztette. Az egység károkozás nélkül a lógó redőnyt eltávolította. Az eset során kár nem keletkezett. Személyi sérülés nem történt.

Fotó: Hivatásos tűzoltóparancsnokságok