Tragikus tűzeset Pécsett

2022. november 03. 13:47

Csütörtök kora délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Pécsett, a Feitig Imre utcában kigyulladt egy társasházi lakás. Egy járművel hat tűzoltó néhány perc alatt a helyszínre vonult, ahol egy korábbi tűz nyomait és egy holttestet találtak. A tűz magától kialudt, a tűzoltók a még izzó részeket hűtötték vissza. A tizenkét négyzetméteres konyha teljesen kiégett, és a konyha melletti előszobában lévő tárgyak is megolvadtak. A tűz pontos keletkezési körülményeinek feltárása érdekében tűzvizsgálat indul.

Egy néhány ezer forintos füstérzékelő hangosan sípol, ha füstöt észlel, így a tüzet még annak kialakulásakor meg lehet fékezni, és így nem tud komolyabb károkat okozni. Az érzékelő használatával időben ki lehet a lakásból menekülni és hívni a tűzoltókat. Minél hamarabb érnek ki a tűzoltók, annál több értéket tudnak megmenteni.

A statisztikák szerint nemcsak haláleset nem következett be, hanem füstmérgezést sem szenvedett senki azokban a lakásokban, házakban, ahol volt füstérzékelő. A legoptimálisabb az lenne, ha minden szobában lenne ilyen eszköz.