AKTUÁLIS HÍREINK

Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny Szigetváron 2024. április 19.

Katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt tartott a Szigetvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség csütörtökön, a Vöröskereszt területi elsősegélynyújtó versenyével kiegészülve.

Idén is hétszázmillió forint jut az önkéntesek támogatására 2024. április 17.

A központi költségvetésben – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is hétszázmillió forint áll rendelkezésre az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek támogatására. Ebből az összegből hatszázmillió forint az önkéntes tűzoltó egyesületek, százmillió pedig a mentőszervezetek fejlesztésére fordítható. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Magyar Tűzoltó Szövetség közreműködésével közösen pályázatot írt ki, a hivatásos tűzoltósággal együttműködési megállapodással rendelkező tűzoltó egyesületeknek május 17-ig kell eljuttatniuk pályázati anyagukat az illetékes tűzoltóságra.

Nem okozott sok kárt a tegnapi időjárás 2024. április 17.

Kedden összesen négy alkalommal kellett beavatkozniuk a Baranya vármegyei tűzoltóknak, mind a négyszer az esős, szeles idő okozta károk kapcsán.

Indul a katasztrófavédelem által koordinált szúnyoggyérítés 2024. április 16.

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.

Lakástüzek és szén-monoxid 2024. április 10.

Mutatjuk a Baranya vármegyei statisztikát!

ESEMÉNYEK

Nincs egy aktív esemény sem.

VIHARJELZÉS

Balaton

Nincs viharjelzés

Balaton illusztráció

Fertő-tó

Nincs viharjelzés

Fertő-tó illusztráció

Velencei-tó

Nincs viharjelzés

Velencei-tó illusztráció

Tisza-tó

Nincs viharjelzés

Tisza-tó illusztráció